Bevezetés az Informatikába 2011/12 tavasz, eredmények

A második zárthelyin meglepően alacsony pontszámok születtek, még azt figyelembe véve is, hogy valamelyest félrekalibráltam a példasor nehézségét. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy a félrekalibrálást korrigálandó minden dolgozatírónak ajándékozom 4 pontot. (Figyelem, ezzel a maximumpontszám is 24-re ment fel, tehát csak kettővel csökkent az, hogy hány kérdést kellett helyesen megválaszolni az elégségeshez.)

Az alábbi táblázatban már a 4 extra ponttal megnövelt pontszámok szerepelnek a 2. ZH oszlopában.  Az első ZH dolgozatai 10, a másodiké 12 ponttól feleltek meg. A féléves megajánlott jegy a két ZH százalékos eredményének az átlagából számítódik, de csak akkor, ha mindkét dolgozat megfelelt. A küszöbök: 60, 70, 80%. Tehát például egy legalább 70%-os, de 80%-nál gyengébb összesített eredményre négyes a megajánlott jegy. Akinek ötös a megajánlott jegye dolgozat megírása nélkül, az sikeresen élt a felajánlott bounty lehetőséggel.

A dolgozatok közül egy darab nem megírt vagy sikertelenül teljesített javítható. Tehát ha például valaki nem írta meg az elsőt, és 50% alatt teljesítette a másodikat, annak felesleges eljönnie a pótzárthelyire.

Az eredmények és a megajánlott jegyek:

Neptun	jegy	ZH1	ZH2
A6HZ3Z	1		10
AECCWD	1		14
AX77YF	1	14
BESIA3	1	14	11
BF6P5Z	1	14	10
BFD7Q9	1	10	10
BNZZBQ	5	20	21
BOG5CE	5	18	19
BTALJ9	5	20	20
BWIYNQ	4	17	17
BZYJB2	1	17
C6S3Q6	4	16	15
CAT418	4	17	17
CPI2OQ	1		15
CWAP4V	4	17	16
D6836W	1		19
DBJT1E	5	19	18
DHVW7Q	4	18	14
DSBUP0	5	18	17
E829RN	3	15	14
EIYKX9	3	14	14
EL5Y6T	5	18	20
ERKE3G	5	20	17
EW7NVZ	5
EYJIX1	1	20
F12XS2	4	17	17
F174YP	5	18	17
F31Z2C	5	20	16
FFNL14	5	19	21
FMGYED	1	13	10
FNWYPQ	5	20	17
FS538N	3	15	14
GCIAWA	1	8
GGP9K1	5	20	22
GO6JD8	1		19
HJSSRX	5	20	19
I8223K	3	15	12
IB6KYY	5	19	21
IBPPVA	4	16	16
INPVN3	4	20	13
IR98ZO	1		11
IRL5K7	5	20	15
JC60MC	2	13	13
K9P0YQ	5	20	16
KPU9C7	5	18	17
KUCM6A	1		11
LUFBQ8	3	15	12
MS4QQM	5	18	17
QL443F	1	18
R9J8WX	5
RST9A2	3	16	14
SDG1Y5	5	20	22
SL5LCR	2	11	13
SW9KCX	5
T1259J	5	20	18
TXGSZH	5	19	19
UHL9EJ	2	11	13
UUY4OZ	1	11	11
VC3UVQ	3	15	14
VN82LZ	5	18	18
VO1W3N	4	15	16
VT5GEK	1	20
WN2FJC	4	17	16
XJL7ZW	1		13
YFMK6G	5	19	16

Comments are closed.