Munkatársak

A MOKK sajátos intézmény. Munkatársaink közül néhányan a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének alkalmazottai. Ez a szűk mag egészül ki azzal az interdiszciplináris hálózattal, melyben a velünk lazább-szorosabb kapcsolatban álló munkatársaink dolgoznak. Végül itt a MOKK Alumni hálózata, ahol az egykor velünk dolgozó, de ma már mással foglalkozó barátainkat tartjuk számon.

 

Bodó Balázs, PhD. egyetemi adjunktus,  közgazdász, médiakutató, a Stanford University Center for Internet and Society Non-residential Fellow-ja, a Szerzői Jogi Szakértő testület tagja Alapító tagja az új média kortárs kultúrára, társadalomra gyakorolt hatásait kutató Média Oktató és Kutató Központnak (MOKK). A MOKK keretében számos e témában rendezett nemzetközi kongresszus előadója, illetve főszervezője volt a 2005-ben megrendezett RE: Acvivism konferenciának. 2006-2007-ben Fulbright ösztöndíjasként vendégkutató volt a Stanford Egyetemen. Vezetője a 2005-ben itthon is útjára indított Creative Commons mozgalom magyarországi csoportjának. Internetmédiával, az online világ gazdaságtanával kapcsolatos tárgyakat oktatott a BME mellett a Corvinus Egyetemen és az ELTE-n is. Számos nemzetközi konferencia résztvevője, plenáris előadója, panelistája, több tucat hazai szakmai fórumon szerepelt mint meghívott szakértő, előadó. Számos, nagy vitát kiváltott közéleti cikk szerzője. Szakterülete a szerzői jogi kalózkodás, online feketepiacok, online társas termelő hálózatok, digitális közjavak.

 

Kacsuk Zoltán, egyetemi tanársegéd, kultúrakutató, szociológus. A Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének Szociológia Doktori Iskolájának PhD-hallgatója, disszertációját a magyar grödeszkás és anime-manga rajongói kultúrák területén dolgozó szubkulturális termelőkről írja. (Bővebben)

 

 

 

Szakadát István

 

 

 

 

 

 

Varga Dániel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vályi Gábor, PhD. Egyetemi adjunktus, szociológus, kultúra- és médiakutató, a MOKK és az  IASPM – popzene kutatásával foglalkozó nemzetközi szövetség – hazai ágának alapító tagja. Kutatóként és tanácsadóként szubkulturális fogyasztással, online közösségekkel, az új média technológiák társadalmi használataival, a zeneipar átalakulásával és digitális archívumokkal foglalkozik. Két, e témákra koncentráló tanulmánykötet társszerkesztője, az Eastbound nemzetközi online folyóirat szerkesztője, tucatnyi tudományos publikáció szerzője. Szubkulturális gazdaságokkal, a népszerű kultúra fogyasztási közösségeivel, a tárgyi kultúra és a popzene kutatásával kapcsolatos tárgyakat oktatott a BME mellett az ELTE-n és a PTE-n is. Egyetemi karrierje mellett szubkulturális branding, PR és marketing tanácsadó, film-fejlesztési konzultáns, számtalan kulturális, közéleti és zenei témájú cikk szerzője. 1995 óta a Tilos Rádió DJ-je és műsorvezetője.